Amerikai Football hírek

Magyar nyelvenEnglishDeutsch





Lépéselőnyben a Sharks

2010.04.19.
Schwarz lógott meg
A győriek hamar vezetéshez jutottak, majd végig sikerült megtartani az előnyt a 2009-es török bajnokkal szemben. A harmadik negyed elején szoros volt, de aztán megint sikerült elhúznia a Cápáknak.

Győr Sharks – Istanbul Tigers 34-20

Sharks-Tigers
A jelenlegi török bajnok a fenyegető légtérzár ellenére gond nélkül megérkezett a mérkőzésre, mint ahogy a négy magyar játékvezetőt segítő három külföldi is, így semmi sem avatkozott a mérkőzés zavartalan lebonyolításába. Ráadásul a centerpálya is olyan állapotba került az éjszaka folyamán, hogy nem kellett a mérkőzést az edzőpályára tenni.
A Sharks vezethette a mérkőzés első támadását, és Schwarz Ferenc (#42) hamar megmutatta, hogy mire számíthatnak a törökök – elképesztő erőfutásokra középen. Az első TD már a második playből megvolt, az elsőnél Schwarz 55 yardot haladt előre, de három yarddal a gólvonal előtt elesett – egy török védő összeütötte a bokáit és nem tudta megtartani az egyensúlyát. Három yardról jött a Kohut Dávidot (#22) pótló dunaújvárosi csere, Kovács Péter (#27), és hamar megvolt a 6, majd Szentmihályi Ádám (#89) extrájával a 7 pontos előny is.

Szentmihályi egyébként végig magabiztosan rúgta az extrákat, egyedül egy kétpontos maradt ki a hazai oldalon. Ami a ’kölcsönjátékosokat’ illeti, hat dunaújvárosi és négy szombathelyi volt a Sharks oldalvonalán, de a Gorillák inkább csak kiegészítő szerephez jutottak. A Crusherstről érkező Rozmann Ferenc (#98) azonban komoly szerepet kapott, TE pozícióból blokkolva rengeteget segített Schwarz futásainál.

A törökök kezdettől fogva elsősorban a passzokra helyezték a hangsúlyt – nem utolsósorban azért, mert a mérkőzés előtt egy héttel, a török bajnokság rájátszásában megsérült a kezdő futójátékosuk, aki el sem jött velük Győrre. Így a hangsúly az Ahmet Kıtırcın (#8), az irányítón volt. Gyakran álltak fel 5 elkapós felállásokkal, melyek közül a 4-1-es megosztás gondot okozott ugyan a győrieknek, de maguk a játékok nem használták ki az ebből származó előnyt. Ennek ellenére azért viszonylag jól működött a passzjáték, elsősorban a középre bedobott labdák. Emirhan Cincik (#81), Muzaffer Akay (#86), Tugbay Attila (#18) és Nicat Nusalov (#11) voltak a fő célpontok.

Okan Tuna elkap
Ám minden próbálkozásuk ellenére a Sharks hamar 14 pontos előnyt gyűjtött. A második hazai drive nem sikerült túl jól, egy fumble után két sikertelen passz is volt, de a védelem javított. Előbb 11 yard mínuszban fogták meg az irányítót, majd a futó Okan Tuna (#34) próbált egy hatalmas ugrással szabadulni saját end zone-jából, a földet érés előtt azonban kiejtette a labdát, melyre Szabó János Ádám (#17) vetette rá magát a gólvonalon túl, touchdownhoz juttatva csapatát.

A negyed végére viszont már kezdte kiismerni a Tigers a hazai védelmet, az irányító szépen osztotta a labdákat, és egy kilenc playen át tartó drive meghozta az eredményét – az imént még pontot szerző Szabó János Ádám mellett maradt üresen Emirhan Cincik, 14-6-ra szépítve. A törökök végig a kétpontost választották a rúgás helyett, de ebben az esetben Becs Péter (#50) ért oda tökéletes időben az elkapóra, megakadályozva az extra pontok begyűjtését.

Cincik a TD-vel
Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, ismét jött Schwarz, aki ellen csak Aybars Biga (#51) tudta felvenni több-kevesebb sikerrel a harcot. A taktikailag szépen felépített drive-ban voltak jó passzok, futott Kövecses Attila (#5) és rolloutból a csereirányító, Gallai Dávid (#18) is. A végén Gallai kapta a két utolsó futást, és bár az elsőnél még megfogták, másodikra már megvolt a TD (21-6).

Jött azonban egy hosszú vendég támadás az utolsó két percen belül, amikor a törökök elképesztően jól dolgoztak az idővel. A passzok voltak főszerepben, elkapó részről ismét Emirhan Cincik, de a TD végül a csapatkapitány Tugbay Attila kezében kötött ki. Az extrát megint passzból akarták megoldani, és egy roughing the passer adott nekik még egy esélyt, melyből aztán meglett a plusz két pont, így 21-14-es győri előnnyel mentek a szünetre a csapatok, de a második félidőt a Tigers kezdte.

És ha már ők kezdtek, akkor zárkóztak is. Megint csak a passzok mentek náluk, de egy 15 yardos büntetés is segítette őket, így hamar 10 yardon belül voltak, ahol Emirhan Cinik kapta a labdát egy reverse futásra, amit nagyon elnézett a hazai védelem, így az elkapó érintetlenül kerülte meg a komplett védelmet, megszerezve a TD-t. A vezetést azonban nem vették át, ebbe Berzai Lajosnak (#96) volt hatalmas szerepe, aki remekül vált le a guardról, majd egy az egyben törhetett az irányítóra, akit sikerült is megzavarnia.

Schwarz a darálóban
A TD ébresztő volt a Sharksnak, hogy ideje kicsit megrázniuk magukat. Schwarz kapta sorozatban a labdákat, és tört velük jobbra. A Tigers védelmének baloldala pedig tökéletesen asszisztált a futásokhoz, Schwarz 50 yard fölöttit hozott csak ebben a drive-ban, de a végén megint a fiatal irányító, Gallai került elő, és ismét rolloutból szerzett TD-t. Szentmihályi ekkor sem hibázott, így 28-20-ra nőtt a Sharks előnye.

Aztán gyorsan megfogtak egy vendég támadást, majd a negyedik negyedbe érve jött megint a törökverő Schwarz, akinek ezúttal Rácz Balázs (#88) nyújtott segítséget. A sok futás között a Tigers védő elfelejtették, hogy jöhet passz is, és alaposan lemaradtak az elkapóról, aki 20 yardon belülre vitte a támadókat. A TD-t ezúttal már végre Schwarz futotta meg, aki az egész mérkőzésen nyújtott kiváló teljesítménye ellenére korábban nem került fel a pontszerzők listájára.

A Tigers kétségbeesett próbálkozásainak két Baldauf Attila (#80) interception vetett véget, a kettő között pedig négy és fél percet sikerült egy támadással lepörgetni az időből, így a második labdaszerzés után már csak két térdelés kellett a győzelemhez.

A Sharks sikere egyértelműen Schwarz Ferencen és a neki blokkoló alakulaton múlt, egymaga legalább 150 yardot hozott a Cápáknak. Persze a védelem is jól alkalmazkodott a Tigers passzjátékához, ám a kulcs leginkább talán a vendégek edzői oldalán volt – nem tudták a védelmet átszervezni a Schwarz féle erőfutások megállítására, hiába próbálkoztak bármivel, az offense-ben pedig egyáltalán nem tudták kihasználni az öt elkapós felállásokban rejlő lehetőségeket.

A Cápák így egy fontos lépést tettek a továbbjutás felé, a folytatásban pedig azzal a Klek Knights-cal találkoznak majd május utolsó hétvégéjén, amely olyannyira készül a visszavágásra a tavalyi vereségért, hogy külön kérték, hogy egy csoportba kerüljenek a Győr Sharks csapatával.

A két vezetőedzőMennek a törökök



Fotó: Bratincsák Péter
Koroknai Gergely