|
|
A 13 csapatosra duzzadt mezőny |
| 2010.02.05. |
| Négy csoportban 13 csapat küzd majd megy egymással. A csoportkörből még mindenki továbbjut, a vigaszág azonban már komoly kihívásokat tartogat mindenkinek. |
| A Csoport Budapest Titans: Az aréna mindig is feküdt nekik, amit jól mutat a sorozatos jó szereplés, azonban a 2009-es válság nem múlt el nyom nélkül – Szolnokon már csak a negyedik helyre voltak jók, most pedig még erősebb mezőnyben kell majd bizonyítaniuk. Ennek ellenére nem kell őket leírni, sőt, a sorsolásuk alapján most is jó eséllyel pályáznak egy jó helyre. Budapest Wolves: Igazi aréna specialisták, nekik van ilyen szempontból a legkomolyabb múltjuk a hazai mezőnyben. Ugyanakkor idén fontos tényező lehet az, hogy decemberben nem voltak a cseh arénán, így az a plusz összeszokottsági faktor hiányozhat. Azt azonban senki ne gondolja, hogy a címvédőkkel nem kéne számolni – idén is komoly esélyesei a tornának. Youngboys: Hatalmas lelkesedéssel készülnek a fiatalok az idei kupára, aminek a hátterében nem csak az áll, hogy tavaly a Predators-zal szemben lecsúsztak az éremszerzésről. A sárga-feketék Wolves elleni meccse külön érdekesség lesz az őszi szakítás miatt. Velük is számolni kell, de ha a csoportból a vigaszágra kerülnek, akkor megtörhet a lendület és kedvüket veszthetik a végére. Zala Predators: A Youngboys elleni meccs ugyan nem jön össze a csoportban, de a Titans és a Wolves ellen sem fognak unatkozni. A játékukon már tavaly is látszott, hogy nagyon pörgős, idénre ráadásul már rutinjuk is van, így minden adott egy jó szerepléshez – egyedül a csoport az, ami nehézre sikerült. B Csoport Győr Sharks: 2009-ben a felkészülésük miatt hagyták ki az arénát, de ezalatt vélhetően nem felejtettek olyan sokat a Cápák, ráadásul Grátz Vilmos a Gorillazzal is arénázott egyet. A két csapat játékstílusa elég hasonló, így a Dunaújváros után a Győrtől is jó szereplés várható. Szolnok Soldiers: Ők sem mondhatóak már rutintalannak aréna dolgában, otthon ráadásul egy ezüstéremmel bizonyították a fejlődést. A IV. Cellect Kupa mezőnye meglehetősen erős, így nem lesz könnyű dolguk, de küzdeni azt nagyon tudnak. Veszprém Wildfires: Nem új nekik a terep, de elég kemény csoportba kerültek, ahonnan nehéz lesz jó helyen továbbjutniuk. Számukra azonban inkább a felkészülésről és a kezdő irányító kiválasztásáról szól a torna, így sok kísérletezésre lehet számítani. C Csoport Eger Heroes: Eddig nehéz ellenfeleket kaptak, idén viszont egy egészen kiegyenlített csoportba kerültek, ami meghozhatja a várva-várt jó eredményt. Ráadásul két újonccal lesznek együtt, ahol kamatoztathatják a rutinjukat. Fehérvár Enthroners: Újoncok az amerikai football ezen formájában, de nem olyan erős a csoportjuk, hogy emiatt borzasztó hátrányban legyenek. Kérdés, hogy mennyire tudják majd felvenni a játék ritmusát, mert nagypályán is előfordult néhányszor, hogy kicsit lassan melegedtek be, kispályán, kevés idő alatt azonban nem élhet ilyen luxussal az ember. VÖRÖS design Golden Fox: Ők is most debütálnak az arénán. A védelmükkel nem lesz gond, de nem biztos, hogy egy sok pontot hozó mérkőzésből ők jönnek majd ki győztesen. Mindazonáltal, mivel a csoport eléggé egy szinten van, bármi megeshet. D Csoport Délalföldi Gang: A Szeged Bats és a Békéscsaba Raptors játékosaiból összegyúrt alakulat mindkét oldalról sokat profitálhat – a Denevéreknek komolyabb rutinjuk van, de a Raptors megmutatta Szolnokon, hogy bőven van fantázia a játékukban. Az összeszokottság sem jelenthet komoly gondot, úgyhogy mindenképp komoly erő születhet a szövetségből. Miskolc Steelers: Van bizonyítani valójuk 2010-ben, amit az arénán kezdhetnek meg. Egy csoportba kerültek a tavaly ellenük nagyszerű győzelmet arató Mustangsszal, így megvan a visszavágás esélye. Tata Mustangs: Tavaly óta rajtuk ragadt a meglepetéscsapat jelző, amelyet idén is alátámasztanak, legalábbis egyelőre: négy CNC Gladiators vendégjátékossal érkeznek a tornára, ráadásul a felkészülésüket is segítette néhány Gladiátor. Elmondható tehát, hogy komolyan készültek a szereplésre, hogy Csák Máté Gábor és Zahovay Ádám vezetésével legalább olyan jók legyenek, mint tavaly. Koroknai Gergely |





















