|
|
14 csapatosra duzzadt a Junior EB |
| 2010.01.07. |
| 2008-ban, Sevillában még csak 11 válogatott vágott neki a kontinensviadalnak a selejtezőkben, 2011-ben azonban már 14 csapatnak lesz esélye az EJC-re. |
| A torna a jelenlegi tervekben Réusban, Spanyolországban kerül majd megrendezésre 2011-ben a nyár folyamán, így az esemény nem hagyja el az Ibériai-félszigetet – úgy tűnik tehát, hogy az EFAF elégedett volt a hispán szervezőkkel. Három válogatott szereplése már biztos: Németország és Svédország, a két 2008-as döntős a helyezése alapján már biztosan ott lesz, míg Spanyolország a rendező jogán. A többi válogatottnak egy három körös selejtezőn kell majd kivívnia az indulás jogát. Az első körben Nagy-Britannia Hollandiával játszik, míg Csehország Olaszországgal. A második körben egy négycsapatos tornát rendeznek majd Szerbiában 2010 nyarán. Az elődöntőkben Szerbia az első kör nyertesével, Svájc pedig a másik nyertessel találkozik majd, a két győztes pedig a döntőben dönt arról, hogy ki csatlakozik majd a selejtező végső köréhez. A harmadik selejtezőkört 2011-ben kell majd megrendezni, legkésőbb június 30-ig, és három mérkőzésből áll majd – mindegyik párosból a győztes bekerül a már ismert három csapat mellé az Európa bajnokság mezőnyébe. Franciaország a négycsapatos torna győztesét fogadja majd, Dánia Finnországgal meccsel majd, míg Oroszország Ausztriába látogat majd. Forrás: EFAF |


















