Hosszas huzavona után az EFAF kupasorozatokért felelős igazgatója, Uwe Talke hivatalos döntést hozott, melynek értelmében a Cowboys jut tovább a Challenge Cup D csoportjából.
A horvát Raiders csapata talán egy magyar másodosztályú csapat rutinjával sem rendelkezett, a Cowboysnak egyáltalán nem voltak ellenfél. Az első négy perc után csak annyi izgalom maradt, hogy a Cowboys megdönti-e a Sharks tavalyi pontrekordját. Megdöntötte.
A győriek hamar vezetéshez jutottak, majd végig sikerült megtartani az előnyt a 2009-es török bajnokkal szemben. A harmadik negyed elején szoros volt, de aztán megint sikerült elhúznia a Cápáknak.
Szombatra és vasárnapra is jutott 1-1 nemzetközi kupameccs. A Sharks egy török bajnokot, a Cowboys pedig egy újonc horvát csapatot lát vendégül.
Alaposan megugrottak a kilométerek a törökök beszállásával, de a leghosszabb túrák nem a magyar csapatokra várnak azért.
Nézzük, hogy mikor játszik a két magyar csapat az EFAF versenysorozatában!
A második EFAF Challenge Cup-ban idén 12 csapat indul 6 különböző országból, így lehetővé válik, hogy török, román és horvát csapatok is bemutatkozzanak az EFAF nemzetközi porondján.
Beágyazott videók a Hogs - Sharks mérkőzésről.
A Challenge Cup döntőjében nem bírták a tempót a rutinosabb olaszokkal, a vége 35-7 a Hogsnak.
Hazai szempontból zárást jelent a Sharks mérkőzése, mégsem ezért fontos ez a találkozó. A Cápák ugyanis az EFAF Challenge Cup fináléjában lépnek pályára Olaszországban.