A Tigers az őszi bajnoki rajt miatt végre el tud indulni a Cellect Aréna Kupán.
Illés Tamás válaszolt kérdéseinkre.
Az elmúlt hónapokban sok minden történt a Budapest Titans háza táján. Ezen apropóból tettük fel kérdéseinket a csapat vezetőedzőjének, Kollár Balázsnak és elnökének, Fábián Krisztiánnak, akik sok fontos információt osztottak meg velünk.
A Nyíregyházi Főiskolával együttműködve tartották a nyílt napokat.
Augusztus utolsó hétvégéjén a Kaposvár Golden Fox juniorjai elleni scrimmage-el erősített a Demons utánpótlás csapata. A találkozó – melyen egészét tekintve a kanizsai offense dominált - az egyenletesebb teljesítményt hozó hazaiak javára 64-28-as győzelmet hozott.
A Soldiers elnöke és vezetőedzője csak játszani szeretett volna, ehelyett egy vállalkozást kapott a nyakába.
Sérültekkel, anyagi gondokkal valóban küzd a Vipers, de szó sincs róla, hogy abbahagynák.
A Debrecen Honvéd Gladiatorsnek idén nem úgy megy, mint azt tőlük megszokhattuk, de Nagy László azt ígéri, nemsokára kint lesznek a gödörből.
A magyarok mégsem az első vonalból építik fel ezt a csapatrészt. A hétvégi Titans –Cowboys meccs kapcsán beszélgettünk a két csapattal.
A hölgyek is megmutatják, hogy van keresnivalójuk a pályán. De hogy egy női amerikaifutball mérkőzésen cheerboyokkal találkozik majd, ne várja senki.
A III. Hungarian Bowl vezetőbíróját, Szép Zsoltot kérdeztem a mérkőzésről és a játékvezető bizottságot is érintő dolgokról.