André J. Adler itthagy minket |
| 2009.03.19. |
Az elmúlt három itthon töltött év után André visszaköltözik Brazíliába, ahol harminc éve lakott utoljára. A rengeteg tennivalója között a Gerbeaud Cukrászdában ültünk le beszélgetni az itteni évekről és a brazíliai terveiről.
|
Elhagyom Magyarországot, később, mint először gondoltam volna, hiszen amikor megérkeztem, akkor még úgy gondoltam, hogy csak egy évet maradok, hogy megismerjem kicsit a helyet, ahol születtem. Aztán különböző lehetőségek adódtak és nagyon megszerettem ezt az országot – részben az amerikai football miatt is, nem csak a kaja miatt – mondja nevetve.
Mindig is azt mondtam az amerikai footballról, hogy egy egységet teremtő sport, ami olyan összetartást ad, mely a sporton kívül is hasznos lehet. Láttam, amint magyarok együtt, egy közös célért dolgoznak úgy, ahogy másban sehol. Úgyhogy nagyon keserédes ez a búcsú. A legfőbb okai a mostani távozásomnak – bár mindig is úgy terveztem, hogy visszatérek még Brazíliába – a családom, a régi barátaim és az egyszerűbb nyelv, ott ’Nem hibázok annyit’ – teszi hozzá, a végét már magyarul.
A 2009-es MAFL szezon nagyon érdekes lesz és követni is fogom az eseményeket az írásaidnak köszönhetően. Azt hiszem, hogy a Wolvesnak idén még jobban fel kell készülnie a Cowboys ellen, akik tavaly meglepték őket, a Cowboys pedig talán egy még nagyobb meglepetésre készül idén. Aztán ott van még a Tigers is az első divízióban, egy nagyon fiatal csapat egy nagyon-nagyon pozitív hozzáállással és arra számítok, hogy a tehetséges játékosaiknak hála nagyon jó mérkőzéseik lesznek.
A divízió 3-ban olyan játékosok játszanak majd, akiket én is nagyon szeretnék látni a pályán, de sajnos nem fogok. A másodosztály is izgalmasnak ígérkezik, hiszen lesznek olyan csapatok, melyek az első divízióból jöttek és vissza is akarnak kerülni oda. És persze ott van a Predators, amely legalább annyira megérdemelné a divízió 1-es szereplést, mint a Tigers, de Steve (Benefield, a szerk.) egy okos ember és nem akar semmit elsietni. Úgyhogy mindent egybevetve remek szezonra számítok és nagyon szeretném, ha idén is megadódna az a lehetőség, hogy csinálhassam a Touchdown Magazint, amellyel még tovább szerettem volna menni – hogy több ember évezze a műsort és a football különböző és izgalmas területeit, hogy jobban megismerjék a legjobb játékosokat, és hogy a játékosok is jobban megismerjék egymást, valamint hogy a játék szabályait is még jobban bemutassuk. Tavaly nagyon jó dolog volt, hogy bemutattuk azokat a magyarokat, akik fontosak voltak a football és az NFL számára, hiszen őket nem nagyon ismerték itthon. Megmutattuk, hogy a vérünkben van ez a játék.
Elköltözöm Magyarországról, elhagyom az országot, de az ország sosem hagy majd el engem, mindig a részem lesz. Nyitva hagyom az ajtót, ’Itt vagyok, szerezzétek meg a tv-t vagy a pénzt a műsorra és már jövök is vissza’. Talán a döntőre újra itt leszek, ki tudja. Az azonban nagyon sajnálatos, hogy azok az emberek, akik a televíziós társaságokat vezetik ebben az országban, nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy olyan sportokba fektessenek, amelyeket magyarok játszanak. A legtöbb magyar sportolóról csak az Olimpia idején hallunk, nincs megfelelően támogatva idehaza a sport. Igaz, hogy már nincsen egy Aranycsapatunk, de ha nem támogatjuk a sportolókat, akkor nem lesz sport sem.
Ami a tv-t illeti, a football egy nagyszerű tv-s sport, ráadásul egy magazinműsorba tömörítve még jobb, hiszen ha nem olyan jó egy mérkőzés, akkor csak a legjobb jeleneteket kell összevágni, kiegészítve az egyéb érdekességekkel. Szóval megvan a közönség és megvan a hazai termék is, de az illetékesek inkább a külföldön vásárolt olcsó dolgokat részesítik előnyben. Remélem, hogy idővel akár a tv csatornák vezetése, vagy legalább a gondolkodásmódjuk megváltozik és sokkal nagyobb támogatást kap majd az amerikai football, ami szépen növekedik, és nem is szabad megállnia – és boldogan segítek ebben, ahogy csak tudok, akár úgy is, hogy nem vagyok itt.
A tavalyi év egyik legfontosabb történése volt az, amikor összegyűlhettünk az amerikai nagykövetasszony házában. Számomra az egy olyan eredmény volt, amire nagyon büszke vagyok. És nem csak azért, mert én szerveztem meg az eseményt, hanem azért, mert figyelemben részesült a magyar amerikai footballélet – nem csak a játékosok és az edzők, valamint a csapatok, akik ott voltak, hanem mindenki, aki olyan sokat tett az NFL-ért – akiket meg is említett a beszédében (April H. Foley - a szerk.).
Úgyhogy elmegyek, de egy részem mindig is itt marad, bárhol is legyek és bármit is csináljak – és csak egy e-mailnyi távolságra vagyok.
Azt mondtad, hogy először azt gondoltad, kevesebb ideig maradsz, mint amennyi időt végül itt töltöttél. Mondhatjuk-e azt, hogy tavaly viszont úgy gondoltad volna, hogy a mostaninál tovább maradsz?
Igen, először azt mondtam ’Oké, nagyjából egy évet Magyarországon töltök, hogy írjak egy könyvet’. Ez volt az alapötlet, amikor idejöttem, ezért is mentem Rákoskertbe lakni, ott nem zavart senki. De aztán igen sok minden történt, jött a lehetőség a College footballal, amit Hethéssy Zoltánnal csinálhattam, aki nagyszerű szakember, barát és kolléga volt. Utána megkaptam Tóth Lászlótól a lehetőséget a Touchdown Magazin szerkesztésére. Ezért csak én vagyok a felelős, mindenért, amiért szerették vagy épp nem szerették az emberek – persze a kamerákat nem én kezeltem. Ha tetszett a nézőknek – Köszönöm, ha nem tetszett, akkor – Engem hibáztassanak. Tóth László mindig is támogatott, és ha csak rajta múlna, akkor idén egy még jobb Touchdown Magazint láthatnánk a tv-ben – tudom, hogy mindent megtett, amit csak tudott, de néha sajnos a minden is kevés, hogy valami működjön. Ezt tudjuk, hogy így megy Magyarországon.
Nagy meglepetésként értek ezek a dolgok és tavaly, amikor egy kicsit tovább merészkedtünk, azt mondtam ’Oké, csináljunk még egy szezont’. Úgy érzem … amikor csinálok valamit, akkor otthon érzem magam, de amikor nincs mit tenni … bár elég öreg vagyok ahhoz, hogy nyugdíjba menjek, az agyam még nem elég öreg. És ha nem használom, elvesztem, márpedig én használni szeretném, amíg csak bírom.
És hogy áll az a könyv?
Semmi sem lett belőle – neveti el. Egy pár dolgot beleraktam a blogomba, ott lettek belőlük bejegyzések. Portugálul van, ráadásul nem is frissül túl gyakran.
Az életem nagyon furcsa – itt születtem, Brazíliában nőttem fel, aztán az Egyesült Államokba költöztem, gyerekszínész voltam, majd sportriporter, sok minden. Sok mindenkivel találkoztam úgy, hogy nem is számítottam rá, David Bowie-tól David Rockefellerig. És persze drogdílerekkel is összefutottam a Washington Square-en – viccel megint. Sok híres emberrel találkoztam, akik érdekesek voltak és sokkal, akik nem, és még több teljesen ismeretlennel, akik fantasztikusan érdekes figurák voltak. Úgyhogy lenne miről írnom abban a könyvben, de már így is van egom – ami persze bizonyos szintig nem baj, de utána… Persze ha, más akar rólam könyvet írni, akkor az más tészta…
És mi lesz, ha nem lesz se pénzünk, se tv csatornánk a műsorhoz? Azért még visszalátogatsz?
Mindenre nyitott vagyok. Kicsit olyan vagyok, mint a pillangó – ha van még egy virág, ami rám mosolyog és várja, hogy megcsókolják, akkor én megyek és megcsókolom.
Mit csinálsz majd Brazíliában?
Hát, mivel nagyon sokáig közvetítettem a brazil nézők számára, így minden nap igen sok levelet kapok, hogy valaki azért játszik amerikai footballt, mert engem hallgatott gyerek korában, vagy éppen ezért nézi. De nem engem illet az érdem, hiszen az ESPN mikrofonját használtam. Ha nem lett volna az a mikrofon, akkor ezek nem történtek volna meg. De amikor használhattam, akkor használtam is, mégpedig arra, hogy az embereket a Tojáslabdával való játékra bíztassam. És ők ezt is tették. Ma már van football az Amazonastól egészen Brazília déli csücskéig, és engem igen sokra tartanak a footballt szeretők.
De Magyarország kedvezőbb helyzetben van, mert kint idén lesz az első olyan alkalom, hogy több csapat is teljes felszereléssel játszik majd – idehaza olcsóbban be lehet szerezni a felszereléseket. Tavaly közvetítettem az első olyan mérkőzésen, ahol mindkét csapat felszerelésben lépett pályára.
Azt hiszem, hogy folytatni fogom az emberek bátorítását. Mint ahogy tv-zni is szeretnék, de mindenekelőtt meg kell értenem magam Brazíliában. Harminc éve már, hogy ott voltam. Újra le kell fordítanom magam portugálra. Aztán majd meglátjuk, hogy lesz, a kaland folytatódik.
Akkor mindenképpen közel szeretnél maradni a footballhoz és a tv-hez.
Mindig is a tv-ben voltam. Az amerikai football pedig csak úgy lett az életemben, soha nem kellett törekednem, hogy közel maradjak hozzá, az maradt közel hozzám.
Ott is lesznek izgalmas dolgok, és ha tudok bennük segédkezni, akkor fogok is. De először meg kell látnom, hogy mi fogad, hogy mi lesz, mint akkor, amikor ide jöttem. Mondjuk azt, hogy könyvet írni megyek Brazíliába.
Aztán persze valószínűleg ott sem lesz belőle semmi.
Mit tanultál Magyarországról az elmúlt három évben?
Az egyik dolog, ami nagyszerű volt, és ezt is a műsornak köszönhetem, hogy bejárhattam az országot, megismerhettem a városokat és a különbségeket. No meg azt, hogy nem csak a budapesti magyar nyelv létezik, bár én csak ezt beszélem. Megtanultam, hogy ez egy gyönyörű ország nagyszerű földdel és gyümölcsökkel, és hogy ez egy ország rengeteg lehetőséggel, amit számomra ismeretlen okokból nem használnak ki. Azt hiszem, hogy a magyaroknak nagyon értékes személyiségük van – még akkor is, ha kicsit egyszerre szeretik és utálják magukat. És úgy gondolom, hogy az ország inkább függ a jövő generációjától, mert a mostani már megbukott.
Tanultál valamit Brazíliáról vagy Amerikáról az itt töltött évek alatt?
Van egy nagyon jó barátom, Szigeti Péter, akit már jó pár éve a barátomnak mondhatok, nagyon sokat beszélgettünk az interneten. Egy pár évvel ezelőtt, amikor még nem is álmodtam arról, hogy itt élek vagy tevékenykedek majd, azt mondtam neki: ’Nagyon érdekes, hogy hiába voltam a show businessben 12 éves korom óta, hiába voltam színházban, moziban, tv-ben, színészkedtem, rendeztem, producerkedtem – mégsem tudják Magyarországon még azt sem, hogy létezem.’
Ez évekkel ezelőtt volt, és mára megváltozott, hiszen tettem, tehettem valamit a hazámért, ahol születtem – pár háztömbnyire innen – mutat a szülőháza irányába. Remélem, hogy tudtam segíteni valakinek, hiszem, hogy tanultam és talán más is tanult velem valamit. Azt megtanultam, hogy mindig is magyar leszek, mindig is brazil leszek és mindig is amerikai leszek, de ami mindennél inkább leszek - egy Földlakó a Föld nevű bolygóról.
Mire számítasz, mi vár Brazíliában?
Harminc év után térek vissza Brazíliába, rengeteg régi és új barátom, valamint a családom vár ott, és úgy érzem, hogy – a showban is sok őrültséget csináltam – sackeltek, felemeltek magasba a daruval, olyan dolgokat csináltam, amiket a normál életben soha, de a műsor kedvéért igen, hiszen a műsorért bármit, ha elég érdekes – szóval úgy érzem, hogy most is valami hasonló vár rám. Egy gyönyörű tenger előtt állok, és nem tudom, hogy amikor lemerülök benne, akkor egy sellőt vagy egy cápát találok. És ha cápa is lesz, biztos nem győri.
Koroknai Gergely |
|
